..

olyan rég írtam, mintha varázsos felejtőporban fürödtem volna, de talán nem csak felejtőpor volt az a méreg, beitta magát egészen a sejtjeimbe. csak hangokat hallottam: borzasztóan messze állsz attól, hogy kövér legyél; teljesen vékony vagy; nem is szoktalak látni enni nagyon, egyél valamit; neked mióta vannak ilyen vékony lábaid?... igaznak hitt hazug szavak, egy hazug szerelemből, mert borzasztóan buta vagyok hiába gondolom ezt másképp, beleszeretek egy hazudozóba, hátnem ez a világ legnagyobb butasága?

több mint egy hónapot rántott ki szőnyegként az idő a lábam alól, ettem, mert hittem... de ez nem a valóság, nincs szerelem, nincs vékonyság, hiába tettetem magam vaknak. csak rezgő papír szív van, ami lépten-nyomon beleszeret valami jöttmentbe és hájas test, amit hazugságokba csomagoltak.

végre felkapcsolták a koponyámban a lámpát és látok, látok két lábnak nevetett hurkát amik egy végtelen széles csípőben találkoznak, afölött egy gömböc hasat, egy derék egykori helyét, két tűrhető mellett és egy pár megvastagodásnak indult kart. még az a néhány csont is amiről elhittem, hogy látszik a bőröm alatt rendesen visszahúzódott hájágyába.

most tehetnék végtelen, megtörhetetlen ígéreteket, de nem fog menni. már azt is tudom, hogy csak ez a szánalmas körforgás tart életben: enni-nemenni. szükségem van ezekre a periodikus változásokra, hogy örökkön-örökké csak szenvedhessek és ettől érezhessem, hogy igazán élek.

azért rakok ide néhány képet amiről elhiszem, hogy elérhetem és megtörhetem vele a melankólia posványát.

gyönyörű szépek.